Társasjáték és autógumik

A barátainkkal rendszeresen összegyűlünk egy társasjátékkal játszani. Minden hónap második péntekén bevesszük magunkat valamelyikünkhöz, és a Super Munchkin nevű, igen szórakoztató társasjátékot játsszuk. A játék lényege röviden annyi, hogy kiszúrj valahogyan a többiekkel. Én nagyon szeretem, pláne azért, mert a barátaimat, akikkel rendszeresen játszom, már több mint 10 éve ismerem, így ki tudunk teljesedni egymás szívatásában is, senki nem sértődik meg.

A múltkori alkalommal nagyon nehezen indult el a játék. Mindenki késve, szétszórtan érkezett, éppen hozzám.

Lilla, az egyik legjobb barátnőm teljesen feldúlt állapotban érkezett, és ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt elkezdünk játszani, legalább két fiú böngéssze vele végig a www.gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldalt, mert neki azonnal meg kell rendelnie a nyári gumikat.

Kérdeztem, hogy miért ilyen sürgős a dolog.

Mondta, hogy most veszett össze a főnökével, mert az tartott egy tájékoztatót délután Mivel céges a kocsi, és fizetnek minden költséget, a főnök kihirdette, hogy az indokolatlan pazarlást nem áll módjukban finanszírozni, úgyhogy 2 héten belül mindenkinek le kell cserélnie a téli gumikat nyárira. Ha ez nem történik meg, akkor a téli gumik árát áthárítják a szabályszegőre.

Persze Lilla rögtön elkezdett ágálni ez ellen a bánásmód ellen. Megkereste az autóval kapcsolatos szerződését, és elkezdte fennhangon mondogatni, hogy ez sajnos nincsen bevezetve a szerződésbe, ezért megszegés esetén a cég nem jogosult áthárítani a költségeket.

Én már előre vigyorogtam, Lilla sosem tudja befogni a száját, amikor kéne. Ezt is meghallotta a főnöke, és a munkaidő letelte előtt pár perccel mindenki elé odatette a módosított szerződést. Lilla gyorsan aláírta, és ide menekült, hozzánk, a lincselés elől.

Sajnos a www.gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldalon iszonyú nagy volt a választék, így a 10 percesnek hitt művelet majdnem egy órásra húzódott. De a végén csak összejött, sikerült megrendelni Lillának a nyári gumikat.

Már nem sok értelme volt belekezdeni a játékba, mert egy-egy menet sokszor 2-3 órás, és többeknek is le kellett lépniük. Szóval játék helyett csak fröccsözgettünk és beszélgettünk.

Most, hogy Lilláék ennyit foglalkoztak az autógumik lecserélésével, nekem is eszembe jutott, hogy talán át kéne nézni a lehetőségeimet. Rájöttem ugyanis, hogy az ősszel lecserélt nyári gumikról megállapítottam, hogy már nem alkalmasak a többszöri használatra, a bordázat ugyanis igen kopottas. Hiába, 5 évet kibírt, szóval nem vagyok elégedetlen. Persze most muszáj lesz rendelnem valamilyet, a télit nem akarom tovább használni, mert azt meg ősszel vettem, még nagyon jó állapotban van. Amúgy is, mire a megrendelt nyári gumi megérkezik, és valaki kicseréli, addigra bőven jó idő lesz.

Szóval a hétvégén én is elkezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal. Fel is hívtam Andrist és Ropit, a két szakit, hogy segítsenek választani. Lilla azt mondta, hogy noha hosszú idő, de megéri végigböngészni a www.gumidiszkont.hu/nyari-gumi oldalt, mert tuti találok megfelelőt.

És tényleg megtaláltuk az oldalon az ideális nyári gumit. Meg is rendeltem, mielőtt elmentünk volna mulatni a srácokkal.

Persze a kocsmában aztán meghívtam őket egy körre, és ünnepélyesen megkértem, ha megérkeznek a gumik, akkor jöjjenek át kicserélni őket.

Szerencsére úriemberekkel volt dolgom, és a kérésemnek megfelelően ünnepélyes ígéretet tettek. Este aztán beszéltem Lillával telefonon, mondtam neki, hogy szerintem kérje meg a srácokat, hogy cseréljék ki neki a gumikat, én is azt tettem. Azt mondta, hogy, mivel a cég vállalja az összes költséget, ő bizony elviszi valami jó drága szervizbe, ahol kicserélik neki, mert szerinte felháborító, ahogyan velük bántak ez ügyben. Szóval Lilla csak nem bírt leállni. Vigyorogtam, mert elképzeltem, ahogyan a főnökének pattog. Az egész lány nem több, mint 152 cm, nagyjából 40 kg, és ha dühbe jön, akkor fejhangon visít.

Mondtam neki, hogy ezt azért gondolja át, mert ha nem fizetik az indokolatlan pazarlást, akkor simán lehet, hogy ezt az összeget sem fizetik ki. Persze Lilla rögtön elkezdte mondani a maszlagot, ami betervezett erre az esetre: az autó állagmegóvásának érdekében mindenképpen csakis szakszervizbe hordja a kocsit.

Sok szerencsét kívántam neki, magamban pedig azt, hogy legyen már vége ennek az ügyneki, mert amíg tart, addig Lilla nem tud másról beszélni.