A szerelemhozó klíma

A fitnesztermet, ahová járni szoktam, nemrég ideiglenes bezárták, mert felújítás alatt áll. Csalódottan konstatáltam ezt, mikor kaptam az e-mailt róla. Mivel a hely közel volt hozzám és a bérlet is megfizethető volt, sajnáltam, hogy egy kis időre el kellett búcsúznunk egymástól. Mivel az edzéseket nem akartam kihagyni, kénytelen voltam egy kicsivel messzebb lévő terembe bérletet venni. Mikor először néztem meg magamnak a helyet, rögtön lerítt róla, hogy a tulaj rengeteg pénzt beleölhetett. Az összes eszköz vadonatújnak tűnt, belülről-kívülről sugározta magából a modernséget, letisztultságot. Ezért volt meglepő számomra, hogy a bérlet olcsóbb, mint azon a helyre, ahová eddig jártam. Az ezzel kapcsolatosan kialakult fenntartásaim azonban egy-két óra odabent eltöltött edzés után elszálltak. Minden ott dolgozó nagyon rendes és segítőkész volt, a vendégek is kulturáltak voltak, az eszközök biztonságosan és rendeltetésszerűen működtek. El sem hittem, hogy ilyen árak mellett hogy tudják a helyet fenntartani, bár a rengeteg vendég, akik megfordultak bent, amíg ott voltam, gondolom elég hozamot termelnek havonta.

Fülledt nyári napok jöttek, én pedig egyik nap szemezni kezdtem a recepció felett elhelyezett klímával. Elég modernnek tűnt az is, mint minden más a teremben. Mivel szükségem lett volna otthonra is egy ilyenre, edzés végén odamentem a recepciós pultban ülő lányhoz, Fannihoz, hogy megkérdezzem. Mivel Fanni már azóta megtetszett nekem, mióta idejárok, gondoltam, ez egy jó ürügy is lesz arra, hogy szóba elegyedjek vele és talán elhívjam egy kávéra. Kissé félénken szólítottam le, de nagyon kedvesen reagált és felírta a cégnek az elérhetőségét, akiktől a tulaj a klímát rendelte. Mivel úgy tűnt, folytatni akarja a munkát, inkább nem tartottam tovább szóval és elballagtam. Hazafelé sétálva az járt a fejemben, hogy lehettem ilyen határozatlan, hogy még azt sem tudtam megkérdezni, hogy van-e kedve eljönni velem meginni valamit. Elterveztem, hogy ha legközelebb megyek, elhívom.

Otthon megnéztem azt a honlapot, amit kaptam. Mint kiderült, nem csak a hűtés, hanem télen az ottani fűtés inverteres klímával működik, ezt láttam a falon Fanni felett. Tökéletes választás ez a rendszer számomra, mert telente elég hűvös tud lenni a lakásomban, tekintve, hogy két oldalt jelenleg nem lakik senki a szomszédságomban. Másnap délelőtt felhívtam a honlapon megadott telefonszámot és lebeszéltem, hogy jöjjenek ki felmérni a lakásomat, hogy a lakás mely részén lenne hatékony beszereltetni a klímát. Két nap múlva fogadtam a szakembereket, akik kiválasztották a számomra is megfelelő helyet, majd neki is álltak a munkálatoknak. Egy nap alatt végeztek vele, szerencsére takarítanom sem kellett olyan nagyon utánuk. Mivel már aznap használhattam is, este már a jó hűvös levegőt élvezhettem a kanapén ülve.

Mikor mentem legközelebb edzeni, Fanni mosolyogva fogadott és megkérdezte tőlem, sikerült-e elintéznem a klímát. Elújságoltam neki, hogy nagyon gyorsan lezajlott az egész beszerelés és megköszöntem neki, hogy segített. Az edzés végén végre vettem a bátorságot és megkérdeztem tőle, lenne-e kedve eljönni velem kávézni, ha végez. Nagyon örültem, mikor igent mondott. Addig gyorsan hazaugrottam és átöltöztem, majd 5 órára visszamentem a teremhez, hogy találkozzak vele. Az első randevúnk nagyon jól sikerült és már meg is beszéltünk, hogy lesz következő is. Ahogy teltek a hetek, egyre melegebb lett a városban, de a klímám jó szolgálatot teljesített, nem volt melegem a lakásban, mint hetekkel ezelőtt. Ebben a hőségben már a negyedik randinkat töltöttük el Fannival. Egy állatkerti séta után felhívtam magamhoz egy üdítőre. Mire felsétáltunk a harmadik emeletre, mindkettőnkről folyt már a víz, jó érzés volt a hűvös levegőt kifújó klíma alá leülni kicsit beszélgetni. A klímáról jutott eszembe, hogy eredetileg már akkor el akartam hívni randizni, mikor elkértem a cég telefonszámát. Elmeséltem neki a sztorit és jót nevettünk a bénaságomon. „Akkor is igent mondtam volna.” – reagált kicsivel később.

Most már több mint fél éve tart a kapcsolatunk és úgy érzem, megtaláltam benne az igazit. Azóta újra kinyitott az a terem, ahová eddig jártam, de már eszem ágában sincs visszamenni oda. Ha az a terem nem zár be, sosem találkoztam volna Fannival és ha nincs az a klíma az új helyen, talán sosem szólítom le őt. Mivel beköszöntött az ősz és eljöttek a hideg napok, kipróbáltam a fűtést is az inverteres klímámmal. Szerencsére az is pont olyan tökéletes szuperált, mint nyáron a hűtés. Jó üzletet csináltam és még egy csodás barátnőm is sikerült szereznem magamnak ennek köszönhetően.