A haverjaimmal rendszeresen járunk teniszezni. Imádunk sportolni, régebben mindig fociztunk, de úgy gondoltuk, most már jól jönne, ha valami újabb sportot is kipróbálnánk. Én teniszeztem régebben, úgyhogy nekem már volt eleve valamennyi tapasztalatom benne. A srácok is hamar beletanultak, úgyhogy nemsoká el is kezdhettünk meccsezni.
Kibéreltünk egy szimpatikus teniszpályát és egy szép szombat délelőtt elmentünk hatan játszani. Kitaláltuk, hogy álljunk be forgóba, így mindannyian egyszerre tudunk játszani. Az egyik barátom szervájának alkalmával kicsit közelebb álltam hozzá, mint kellett volna, úgyhogy véletlenül hatalmas ütést mért a fejemre az ütővel. Szerencsére agyrázkódásom nem lett, viszont az egyik fogamból letört egy jókora darab, pont abból, amire már egyszer koronát kellett rakni.
A srácok körém gyűltek, hogy segítsenek felállni, aztán megkeresni a letört fogkorona darabkáját. Hallottam ugyanis, hogy ha elviszem a fogorvoshoz a törött darabot, vissza tudják ragasztani. Meg is találtuk szerencsére, úgyhogy a meccset még így is lejátszottuk kellő humorérzékkel, a darabkát pedig gondosan eltettem.
Otthon felmentem a netre, hogy felkeressem a kedvenc budapesti fogászatomat. Nekik szerencsére a fogkorona javítása is a szakterületükhöz tartozik, így ismét hozzájuk fordultam, mivel kétszer már bevált. Egyszer, amikor ezt a koronát helyezték be, másodszor pedig fogtömésre volt szükségem, és azt is teljesen fájdalommentesen, gyorsan és precízen végezte el a kedves és professzionális orvos.
Azért szeretem nagyon ezt a fogászatot, mert ez egy magánrendelő, aminek ugyebár számos előnye ismert. Online vagy telefonon is lehet időpontot egyeztetni, aminek köszönhetően nem kell várakozni a sorra kerülésre. Az időpont-egyeztetésnél mindig az én időbeosztásomat veszik figyelembe és a nekem legkedvezőbb időpontot jegyzik elő.
A rendelő nagyon szépen és megnyugtatóan, barátságosan van berendezve. A váróterem tiszta, takaros és hangulatos. Az is nagy előnye ennek a fogászatnak, hogy több orvos is dolgozik benne, úgyhogy van lehetőségünk kiválasztani a számunkra legszimpatikusabbat. Nekem az előző dokim nagyon bevált, úgyhogy ezúttal is hozzá kértem időpontot. A következő héten már el is tudtam menni megjavíttatni a fogkoronámat. Elvittem a rendelőbe a letört darabkát, hátha vissza lehet ragasztani.
Valóban szerencsém volt, és a precíz orvos hibátlanul és észrevétlenül vissza tudta ragasztani a fogkorona darabkáját. Amikor megnéztem a tükörben, meg se tudtam volna mondani, hogy letört a fogam. A kezelés persze teljesen fájdalommentes volt. Ezúttal is pozitív tapasztalatokkal távoztam ebből a rendelőből.